PART TWO

You're my kryptonite

You keep making me weak

[Amelia Cortez]

Szerencsére gyorsan eltelt az utolsó óra és amilyen gyorsan csak tudtam, úgy száguldottam ki a teremből. Vagyis csak száguldottam volna, ha a padtársam nem kapta volna el a csuklómat.

- Hé, ne siess, kicsi lány! - kirántottam a kezemet, és megigazítottam az orromon a szemüveget.

- Sajnálom, de rohanom kell.

- Akkor legalább a számod add meg, hogy egyeztessük a korrepetálásokat. - rám kacsint, és felém nyújtja a telefonját. Tengerkék szemei magával ragadtak és tudtam, elbuktam.

- Louuu! Mit csinálsz? - a sipító picsa sem maradhat el, természetesen. Nagyot nyelve vettem el a telefont, és írtam be a számom és a nevem.

- Tessék. Most már mennem kell. - hátráltam, majd hátat is fordítottam, de még így is hallottam, a beszélgetésük végét.

- Semmi közöd hozzá már, Gabi. Menj és tedd szét továbbra is a lábad másoknak! - bosszús sóhaj, de a végkifejletet nem sikerül elcsípnem, mert a barátnőimbe botlok.

- Nocsak, valaki nagyon el lehet varázsolva. Mintha mosolyt látnék a szája sarkán. - Jesy kap a karjaiba, én meg hiába is próbálom bújtatni a mosolyt, újra és újra szétterül az arcomon, így marad, ahogy van.

- Nos... Tomlinson és Gabriel szakítottak. Aztán... Tomlinson elkérte a számom, hogy megbeszéljük, mikor korrepetálom. - a lányok döbbenten néztek rám. Majd felsikítottak, mire azonnal rájuk szóltam.

- Elég, még a suliban vagyunk! - fegyelmezték magukat, de a mindentudó vigyort nem tudták lekaparni. Kisietünk a suliból, és a közeli meki felé vettük az irányt. Mind a négyen egy-egy shaket meg egy menüt kértünk és helyet foglaltunk.

- Szóval Tomlinson bármikor rád írhat, sőt fel is hívhat. - Anne totál izgatottan ecsetelte a szerelmi történetünket Tomlinsonnal, miközben nekem még mindig nem igazán sikerült felfognom mi történt ma az iskolába.

- Ugye, nem csak én érzem azt, hogy ez a mi évünk lesz? - sóhajtva kérdezi Perrie, félbeszakítva az én gondolkodásmenetem és Anne esküvőnél tartó szövegelését.

- Ugyan már, csak elkérte a számom. Valószínű, hogy holnap ki is békülnek azzal a szutyokkal. - felszippantok egy adag shaket, és egy ideig élvezem az agyfagyás érzését.

- Nem, Jade. Nem csak Tomlinsonról beszélek. Velünk sem bántak olyan kegyetlenül a többiek. S egyszerűen csak érzem, hogy most eljött a mi időnk.

- Ez alatt mit értesz, Pezz? - Jesy, aki eddig a jegyzetei felett görnyedt, most végre felpillant.

- Talán... Kezdhetnénk valamit magunkkal. Tudjátok a ruhákat lecserélni...

- Biztos nem. Ma is megkaptam a fejmosott adagomat, hogy a dagadt csülkeim nem szép látvány. - morgom és ezáltal a jó kedvem el is száll.

- Szóval azért vettél rendes menüt és nem salátát. - Anne lebiggyeszti ajkait, és a szájába ejt egy sültkrumplit.

- Ja.

- Tudhatnád, hogy a zaklatók sosem fognak megdicsérni, sőt, minél jobban kezdesz kinézni, annál bunkóbak lesznek. Szóval ne add fel, Jade! - Pezz megszorítja a kezem, én pedig kedvesen rámosolygok. - S ezért fogunk a hétvégén új ruhákat venni! Mind a négyünknek. - mi hárman egyszerre nyögünk fel, de bennem még is felmerül az, mi van, ha Pezznek igaza van? Talán itt az ideje kitörni az elnyomásból? Talán... Egy sültkrumpli érkezik az arcomba, majd esik az ölembe, mire vigyorogva nyúlok érte és kapom be.

- Na, végre, hogy újra köztünk vagy. Mikor fogtok Louis-sal találkozni sulin kívül?

- Nem tudom, tulajdonképpen... - a telefonom a legjobb pillanatban szólal meg, hogy kivágjam magam a válasz alól, viszont így egy még rosszabb szituba keverve engem.

- Ismeretlen. - morgom az orrom alatt, majd felvéve a fülemhez emelem. - Helló, itt Jade Thrilwall.

- Szia, Jade! Nem zavarlak, remélem? - a hasamban lévő pillangók egyesével robbannak fel, majd erőt gyűjtve igyekszem normálisan válaszolni.

- De, vagyis nem. Lökjed nyugodtan. - úristen! Ezt komolyan kimondtam? Ránézve a lányokra, akik alig tudják visszafojtani a vihogást, az egyetértés csak úgy sugárzik felém. Tomlinson is felnevet, mire még kínosabban érzem magam. A pír felszökik a nyakamon át a fejemre, és biztos, hogy totál rák vörös vagyok.

- Akkor, ha átlököm a címem, mikor jössz át, korrepetálni engem? - megigazítom a lecsúszott szemüvegem és halkabban válaszolok, mint az előbb. Szerencsétlenségemre, nem értette, így muszáj voltam még egyszer elismételni.

- Nos, mivel ma hétfő van, így mondanám a jövőhét hétfőjét. Addig biztos kapunk tanulnivalót. - Anne elismerően bökött oldalba, mire halk sikoly szakadt ki belőlem.

- Hé! Jól vagy? - szúrós pillantást lőttem a mellettem ülő lányra, majd mély sóhajjal válaszoltam.

- Igen, csak a barátnőim hülyéskednek.

- Oh, hogy társaságod van? Akkor csak zavartalak.

- De hogy is, te sose tudnál! - túl hamar csúsztak ki a szavak. Túl későn gondolkodtam.

- Öööö... Oké. Most megyek edzésre, de a héten még beszélünk. Szia, kicsilány!

- Szia, Louis! - amint elemeltem a fülemtől, és letettem, azonnal az asztalra tettem.

- Hát, kisanyám! - Jesy vigyorogva karolja át a vállam. - Amilyen jól indult, olyan csúfos vége lett.

- De nézd a jó oldalát, még mindig akar veled beszélni! - Anne is csatlakozik a felvidításomhoz, én meg leginkább kidobnám azt az átkozott szerkezetet a legelső kukába, ami szembe jön velem, hogy soha többé ne beszélhessek Tomlinsonnal.

- Hogy, mondhattam azt, hogy ő sose tudna zavarni?

- Nos, csajszi, ilyen ez, mikor az embernek van egy nagy szerelme, akibe első óta bele van zúgva. S egyszer csak beszélőviszonyba kerül vele! - Pezz folytatja a cikizést, és most rajtam a sor, hogy dobálózzak a sültkrumplival.

- Inkább együnk és felejtsük el, azt, ami az imént történt. - s így is tettünk szerencsére. Ezután átbeszéltük az évet, kinek mi a célja idén. De négyünk közül még mindig csak nekem és Jesynek voltak célnak mondható tervek. Ő minden áron arra hajt, hogy felvegyék a Yale-re, én még nem döntöttem melyik egyetemen szeretném tanulni a jogokat, viszont még mindig így is jobban állunk, mint Pezz meg Anne. Pezz álomvilágban él, ő még várja a szőke herceget fehér lovon, ezért is van benne a suli drámakörébe. Minden évben előadnak valamilyen drámát, de persze egy kicsit modernizálva. Mindig irtó szuperek ezek az előadások, s Perrie is elég ügyes, hisz eddig mindig ő kapta a főszerepet. Anne pedig, nos, ő a mi kis mókamesterünk, olyan őrült ötletekkel szokott előállni, mint például közös tetoválás, festessük be a hajunkat, surranjunk ki éjszaka és csak reggel menjünk haza. Talán az eddigi legőrültebb ötlete az volt, mikor pizsamában mentünk suliba. Nem mondom, azóta még jobban cikiznek minket, de annyira nem érdekelt minket, hisz ezek a pillanatok, amik végig velünk lesznek, mire megöregedünk. S ez jó, csak az a baj, hogy ez az utolsó évünk, s amellett, hogy kiélvezzük, azért nem ártana tudni, merre tovább. De ők tudják, ha majd szükség lesz ránk, ezzel kapcsolatban, ott leszünk egymásnak, ahogy mindig is.

êèêèê

- Hogy telt a mai nap? - anya épp a vacsorát teszi le kettőnk elé. Most jelenleg ő tartózkodik itthon, de holnap már repül is tovább Európába. Aztán csütörtökön apa látogat haza a hétvégére. S ha jól tudom, vasárnap együtt lesz a kis család, így aznapra családi sütögetés van betáblázva. Sajnos, vagy nem sajnos nálunk ez így a megszokott. Mikor itthon vannak mindketten akkor én is szeretek itthon tartózkodni, mert végre van élet a házban, amúgy meg vagy ketten vagyunk valamelyik szülőmmel, vagy egyedül lézengek. De akkor is inkább csak a szobámba, bezárom magamra az ajtót, és elvagyok. Kiskoromba nehezebb volt megoldani, akkor bébicsőszt kellett fogadni hozzám, de mióta betöltöttem a 17-et, azóta a bébicsősz pénze az én számlámra érkezik. S mondhatná bárki, hogy így akarnak lefizetni, hogy nézem el nekik, hogy mennyit vannak távol. Ez nem erről szól, mert mikor itthon vannak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne érezzem magam elhanyagolva. S nem is érzem magam úgy. Megszoktam ezt az életet, nincsenek felesleges kérdezgetések, mikor kissé morcosabb a kedvem, és én sem zaklattam őket a kamasz hisztijeimmel. Arra ott volt a bébicsősz. Szegény nő, hogy kikészítettem, többször is, mint terveztem.

- Eltelt. Ofink változtatott az ültetésen, így idén már van padtársam.

- Ez remek hír! És mi van azzal a fiúval, Louissal? - szemöldök rángatva vigyorodik el, a gyomromba meg a torkomba pedig egyszerre keletkezik egy kisebb fajta gombóc.

- Nos, mellette ülök. - anyám eltátott szájjal néz rám, majd leteszi a villát és közelebb hajol.

- Mindent tudni akarok!

- Nos, nem nagy szám. Először Harry mellé kerültem, s mivel ő... nem tűnt megfelelőnek, így Louis mellé kerültem. A nap végén pedig elkérte a számomat, hogy majd korrepetáljam. - anyám fejcsóválva csettint a nyelvével, de zöld szemeiből árad a jó kedv.

- Korrepetáld, mi? Tuti észrevette a bomba alakod! - rám kacsint, mire felnevetek. - S mikor kezdődik a "korrepetálás"?

- Jövőhét hétfőn, és nála leszünk.

- Mielőtt átmész, muszáj, hogy megnézzelek majd. Talán kicsit ki is csinosítunk. - befonott tincseim közül megragadja a közelebb lévőt, és kicsit meghúzkodja játékosan.

- Ha már csinosítás. A hétvégén elmegyünk a lányokkal bevásárolni, tudod, új ruhatár, vagy mi fene. Pezz ötlete volt.

- Milyen kár, hogy én csak vasárnap jövök haza. De szeretném majd látni az új ruhatárad! - izgatottan fecseg tovább. Nos, ha én annyira nem is, legalább anyám örül az új ruhatárnak. A vacsora végeztével a mosogatóba rakom a tányért, majd adok anyának egy puszit.

- Köszönöm a vacsorát! Legyen jó utad holnap, és vigyázz magadra, anya. - elmosolyodik, és végig simít az arcomon.

- Meglesz, manókám! Aludj jól. - elenged, és felállva elkezd elpakolni. A szobám felé indulok, az ágyon hagyott telóért nyúlok. Ismeretlen számról érkezett egy üzenet. Louis címe. Hűha! Elmentem a számát, majd töltőre rakom a telót, és lefekszem. A falfelé fordulva mély sóhajjal nyugtázom a napot, és lassan elkezdem megszámolni a báránykaim, de a kékszemű ördög összepiszkítja az álmaimat.

PART ONE

Whenever you kiss her, I'm breaking, 

How I wish that was me

[Amelia Cortez]

Kezdjünk mindent az elején. Muszáj, végig sorolnom ki vagyok, és hogy Ő ki, mielőtt tévhitekbe ringatnám magam. Amelia Cortez vagyok, 18 éves, a Saint Gabriel Gimnázium egyik legkiválóbb tanulója, s ezzel együtt a suli egyik legbénábbja is. Perrie, Jesy és Anne, a legjobb barátnőim, hasonló sorsúak, mint én, és ők azok, akik velem vannak mióta bekerültem ide. Nem volt sose fiúm, csókolózni se csókolóztam, és egyetlen randim se volt még. Egyke vagyok, a szüleim jómódúak, de munkájuk miatt elég kevésszer tartózkodnak itthon. Akkor most jöjjön ő, Louis Tomlinson. A suli legnépszerűbb fiúja, mindenki oda van érte, ő mégis egy igazi sárkánnyal jár. Mindenkivel irtó kedves, de van, olyan pillanat mikor neki is előjön a seggfej éne. Irtó jól focizik, annyira nem is hülye, mint a haverjai és a barátnője, s minden álma, hogy focista legyen belőle. Ebbe a képbe pedig én kurvára nem illek bele. Mély levegőt veszek, ezzel együtt beszívva a mellettem ülő kellemes kölni illatát. Nem tudom megfogalmazni milyen illatú, de az tudom, hogy legszívesebben belefúrnám az orrom a pólójába és elvesznék az illatok kavalkádjába. Már csak másfél óra, Mia. Kibírod, hogy ne csinálj semmi hülyeséget.

- Na, most pedig, kíváncsi vagyok, mit tudtok a padtársaitokról. Negyedik éve vagytok együtt, csak tud mindenki mindent szinte a másikról. – láthatta arcunkon, hogy ez egyáltalán nincs így, ugyanis, vegyük csak az én és a mellettem ülő esetét. Én tényleg mindent tudok róla, ám ő szerintem csak ma tudta meg, hogy létezem. – Gyerekek. Most csak vicceltek velem, igaz? – kérdezi, de szeme fénye csalódottságot leplez. – Akkor kezdjünk egy elég egyszerű párossal. – csak ne mi, kérlek, kérlek, kérlek. – Mr Styles és Ms Fisher. – vigyorogva baktatnak ki. Gabriella rágózva méri végig Harryt, majd gonosz mosoly csücsül, meg ajkain.

- Harry Styles, nos. Egy nyomorék szegényke, de mivel a pasim haverja, így mindenki szereti. A hajában ezer éve elvesznek a dolgok, szóval, ha valaki elveszti valamijét, első keresési helyként ajánlom. – az osztály felnevet, én pedig legszívesebben befognám a fülem, hogy ne csökkenjen az intelligenciám. Agyatlanok, esküszöm. Bár Harry haja tényleg eléggé kócos, egy kis fazon igazitás talán ráférne.

- Köszönjük, Ms Fisher, ezeket az érdektelen információkat, de én a belsőre gondoltam. – mondja a tanár, s úgy látom, úgy érzi magát, mintha az ovisok között lenne.

- Rendben. A belsője undorító. Egy perverz állat vagy, Styles. Szexmániás. De megsúgok valamit, a sok csajt az én barátomnak köszönheted, ugyanis te egyetlen egy nőt sem tudnál felszedni. – az osztály nevet, Harryre pillantva látom, szétveti az ideg, de ő mégis nyugodt mosollyal néz „ellenfelére”.

- Akkor folytatnám, Tanár úr. Gabriella Fishert mióta itt van, ebben a suliban egy dolog érdekli. Mindenki tudja, mire célzok.

- Louisra! – szerelmes pillantással néz a mellettem ülő fiúra, aki felkuncog, de nem mond semmit. Én meg a reggelimet próbálom maradásra bírni a gyomromba.

- Nem, nem. Mindenki tudja, hogy miket csináltál, mielőtt összejöttél Louissal. – mondja gonosz mosollyal. Nem bírom ki, Louisra pillantok. Egyenes háta, kék szeme elárulja, hogy abba a mindenkibe úgy látszik, ő nem tartozik bele.

- Styles… Belső értékek. – köhögi közbe a tanár piros orcával. Visszanézek a veszekedő párosra.

- Ha nekem undorító a belsőm, a tiéd meg rohad. Úgy bánsz az emberekkel, mint a kutyákkal, mint ha Louison és rajtad kívül egy ember se lenne ezen a Földön, ami legjobban idegesít. Hogy van egy állatrendes pasid, akit, amikor teheted, megcsalsz, mert egy ribanc vagy. – forr köztük a levegő. S nem a szenvedélytől, hanem a dühtől. Ki nem állhatják egymást.

- Úgy látom ez páros sem lesz jó. Styles jöjjön előre és vigyázzon a nyelvére, mert meghallok még egy obszcén szót, kivágom a nyelvét. – senki nem nevet, mindenki a mellettem lévő fiút nézi. Én nem. Lehajtom a fejem, s várom mi fog történi.

- Még egy párosra van időnk. Van-e önként jelentkező? – senki nem jelentkezi, vagyis csak azt hiszem. - Ah, Mr Tomlinson. – a padtársamra nézek. Haver, ugye csak viccelsz? Rám mosolyog, majd feláll és kimegy. – Ms Cortez. Ön is jöjjön. – erőt veszek magamon és elindulok kifelé. Épp hogy kiérek, Louis bele is kezd.

- Amelia Cortez egy őszinte, nagyon okos, kedves és segítőkész lány, már amennyire láttam. Bevallom négy éve szóltam hozzá utoljára, még pedig egy sziával, azóta egy árva szót sem beszéltünk. Remélem, ebben az évben megadatik a helyzet, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. – rám kacsint, mire bennem reked a levegő. Mit művel? Az osztály előtt flörtöl… velem? Istenke, ez nem normális. Próbálom visszafogni magam, hogy ugyanúgy vegyem a levegőt, mint eddig, de mellkasom elárul, s feltűnően gyorsan emelkedik s süllyed.

- Ms Amelia? – a tanár úr kedves mosollyal néz rám, én pedig biccentek.

- Hát négy évvel ezelőtt se igazán beszéltünk, ugyanis én tajparaszt módjára nem köszöntem vissza. – kuncogok fel idegesen, mire Louis arcán őszinte mosoly jelenik meg. Nem nagy, egy picike. S mégis olyan aranyos, kisfiús. A szívem őrült tempóban kezd el dobogni, a tenyerem izzad. A keletkezett kis gombócot próbálom lenyelni, de nem igazán sikerül. – De nem igazán tudok újat mondani, amit ne tudnál. Véleményem szerint okos vagy, nagyon jól focizol, s látszik a pályán, hogy beleéled magad a játékba, s hogy tényleg szereted, nem csak hobbi szinten űződ. Mindenkivel kedves vagy, s aranyos. Őszinte vagy, még ha az igazság fáj is elmondod.  Nem szereted a veszekedéseket, szereted megbeszélni nyugodt körülmények között megbeszélni. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy néha te is eléggé tajparaszt módjára viselkedsz. – s megszólalt a csengő. Hál Isten! A vége felé már csak dőltek belőlem a szavak és ennek meg is lett a hatása.  Az osztály döbbent csenddel néz rám, de még Louis is.

- Szünet után folytassuk. – csapja össze tenyerét, ami engedélyt ad nekem, hogy hátat fordítsak Louisnak és kimenjek az osztályteremből. Szerencsére addigra a három másik leányzó már vár, s tuti látják rajtam, hogy valami bajom van, mert azonnal berángatnak a wc-be és felfrissítem az arcom.

- Megint beszóltak? – kérdezi Perrie, szomorkás mosollyal. Rosszabb…

- Nem, szerintem ez most más, hányingered van? – kérdezi Jesy. Nagyon is…

- Mi történt? – kérdezi Leigh Anne végül. A nagyszám történt…

- Épp most tajparasztoztam le, Louist. Az osztály előtt beszéltem Louisról, ez volt a feladat. S pont azután, miután Louis megtudta, hogy a barátnője félrekúrja. Az osztály előtt flörtölt velem, értitek? – mind a hárman sokkoltan néznek rám. Ők tudják, hogy szerelmes vagyok Louisba. De mind a négyen tudjuk, hogy ez csak egy plátói szerelem, s amint kikerülök innen, majd jön egy másik. Aki viszont szeret, de azt is tudjuk, hogy soha, senki nem feledheti velem el azokat a gyönyörű óceán kék szemeket, az ajkait, ami rengeteg mosolyt rejt, s mindegyik egyre észveszejtőbb. Senki nem feledheti el velem, ahogy focizik. S hogy miért vagyok ennyire biztos ebben? Érzem, hogy Ő nekem az igazi. Az egyetlen, de sose lehet az enyém. S ezt el kell fogadnom.

- Waow, Mia, ez aztán… valami. Miért érzem úgy, hogy ez az év teljesen más lesz, mint az eddigiek? – kérdezi Pezz reményteli csillogó szemekkel.

- Nem akarom, hogy más legyen. Azt akarom, minden ugyanúgy maradjon, mint régen, mint tavaly. Én ugyanaz vagyok, mint mindig. Ez miért pont most változna? – kérdezem fejet csóválva.

- Ugyan már, Mia. – kezd bele Jesy is. – Csak egy picit vedd lazábbra a gyeplőt. Élvezd ki az utolsó évedet, mert többé nem leszel középiskolás. Soha a büdös kurva életbe. – folytatja. – Meg amúgy is, megérdemelt már egy kis fejmosást.

- Vigyázz a nyelvedre, kisasszony, mert ki lesz vágva. – kacsintok rá bohókásan, mégis, amit mondott megragad magával, s feldob. Feldob a magasba, ahol nem leesek, hanem szárnyalok. Szárnyalok a képzeleteim között, ahol Louis rám mosolyog szerelmesen, ahol engem csókol és a többi.

- Mia, ne suliba kezd el az ábrándozást. – Leigh Anne hangja visszaránt a valóságba. Ezt nem szabad többé. Hisz ő olyan… Tökéletes én pedig pontosan az ellenkezője. Tökéletlen. A csengő hangja szakít félbe.

- Találkozunk következőbe lányok. Utolsó óra sima menet lesz. Utána elmehetnénk mekizni. – összemosolygunk, majd kivándorlunk a wc-ből és így ballagunk a teremig. Négyen. Ők hárman egy osztályba járnak, míg én jelentkeztem a történelem szakra, hogy majd egyetemre jogász szakon folytassam az utam. Mély levegőt veszek, majd belépek a tanterembe. A levegő szinte megfagy. Louis és Gabriella egymással szembe, s mindketten rám néznek. Gabriella szem forgatva néz vissza Louisra.

- Miatta akarsz dobni? Tényleg? Röhejes vagy, Tomlinson. – Louis továbbra is engem bámul. Lehajtom a fejem és visszasétálok az újdonsült helyemre.

- Nem miatta akarok szakítani. Bár hidd el, sokkal jobb lenne barátnőnek, mint te valaha is. Gabi, megcsaltál. Nem is egyszer. S én végeztem veled. – jelenteni ki végszóként, s ekkor lép be osztályfőnökünk is. Gabi még egy utolsót rám néz, majd hozzáteszi.

- Ha összejössz vele, akárcsak flörtölsz vele, kinyírlak. – jelenti ki és összeszűkített szemekkel helyre ül. Ne félj, te hülye ribanc. Ez csak a legvadabb álmaimba történik meg. Hogy én kikezdjek Louis Tomlinson? Soha az elkövetkezendő 1000 évben. Suta pillantást nézek az említettre, aki megint csak engem bámul. Legszívesebben ráüvöltenék, hogy mi az, de túl jó kislány vagyok én ahhoz. Ekkor egy ceruzát és lapot vesz elő. Kíváncsian nézem most már látványosan, hogy mit csinál. Egy röpke üzenetet ír, s miközben írja, nyelvét kidugja. Milyen imádni való suhan végig a gondolat a fejembe. Nem, nem, nem. Elém tolja a lapot, és kíváncsian néz gyönyörű szép kék szemeivel. Annyira elképesztő. Majdnem elveszek a szemeibe, de csak majdnem. Lehajtom a fejem és elolvasom mit írt.

„Ne is figyelj rá, csak egy hülye ribanc!”

Meglepetten nézek fel rá, mire vad bólogatásba kezd. Felkuncogok, majd elveszem előle a ceruzát, s visszaírok neki.

„A (volt) barátnőd ne mondj ilyeneket róla… Még ha igazak sem.”

Visszacsúsztatom, szemei pásztázzák a szavaim, s a végére elmosolyodik. Satírozz, majd kapar.

„Igen, már csak volt. Nekem nem kell egy idióta picsa, aki mindig olyan helyekre járni, ahol mindenki lát minket. Nyugira vágyok...”

Mikor felnézek rá, mosolyog, s a szeme is mosolyog. Szomorúan, de mosolyog.

„Ne félj meg fogod találni azt a lányt...”

Visszacsúsztatom, mire mosolyogva kapar. Épp megkapnám vissza, de a tanár jelenik meg hirtelen előttünk, s kapja fel a lapot. Barna szemei szaporázva olvassa a sorokat, majd megrándulnak ajkai, végül rám néz. Vajon mi lehetett a válasza?

- Ms Cortez, úgy gondolom Louis még se lesz önnek jó választás. – megrázza a fejét, ajkain mégis sunyi mosoly jelenik meg.

- De hogy nem tanár úr, Mia tudna korrepetálni engem. – mondja Tomlinson, mire lesokkolok. Én? Őt? Miii?

- Talán ez nem is olyan rossz ötlet. Viszont a levelezést befejezni. – jelenti ki és beledobja a kukába a papírkát. Louis rám kacsint, majd hátradől és minden figyelmét a tanárra szenteli. Nekem is ezt kéne, de képtelen vagyok levenni róla a szemem.

Annyira... természetes.

S én annyira… szeretem.

S annyira fáj… hogy nem lehet az enyém.

Prologue

But now you'll never know,

Baby, I loved you first

[Amelia Cortez]

Az ajtó hatalmas csattanással nyílik ki. Betörtetve az osztályba a plázacicák a legújabb őszi divattal. Megtorpan az elől álló, s lesajnáló tekintettel néz végig az osztálytársain, rajtunk. Hidrogén szőke tincseit műkörmözött ujjai közé veszi, eljátszadozik vele, majd szabadon engedve megcélozza a leghátsó padokat, s így eltűnik a szemem elől is. Hál’ Istennek. Csatlósai is követik, s mikor érzem, hogy sikerül úgy kezdenünk az utolsó évet, hogy nem szólnak be, hát nagyon tévedek. 

- Amelia Cortez! Hát te is előkerültél? – hátulról csap le, hangja gúnyosan cseng, s az osztályban lévők beszélgetése megreked. Szívem hevesen kezd el dobogni, de mégis úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. – Nocsak. Utolsó évben azt is megérem, hogy szoknyát látok rajtad. – jelenik meg hirtelen előttem. Kezeit padomra téve. Napbarnított bőrén tökéletesen áll a fehér egybe ruha, kiemelve dekoltázsát és homokóra alakját, amit övvel emelt ki még jobban. Tökéletes smink és tökéletes haj, mint mindig, mint minden nap, 3 év alatt. – De megsúgom, a ronda külsődön nem javít, sőt a hatalmas csülkeid is nyilvánvalóvá válnak mindenkinek. Szóval ez egy igazán rossz választás volt, Cortez, de végül is már csak egy évig kell kibírnom az undorító, ocsmány pofádat. – azzal, gúnyos mosollyal az arcán ott hagyott, pont akkor mikor a csengő megszólalt. A többi osztálytársam is berontott az osztályterembe, végén osztályfőnökünkkel, aki bezárta az ajtót. Az osztály székhúzogatással helyet foglalt, s néma csend teremt azonnal. Osztályfőnökünk végig nézett rajtunk, s mintha eszébe jutott volna a három évünk szinte minden megélt pillanata, elmosolyodott. 

- Köszöntelek titeket itt 12/B-seket, utoljára. Ez a negyedik és egyben utolsó évünk is együtt. Minden szabályt ismertek már szinte kívülről, mégis megszegitek őket. Ismeritek egymást, mintha 1000 éve ismerősök lennétek, s attól félek, ez megszakad, amint nyáron leérettségiztek és kirepültök innen. – a tanár hangja, pont, mint 4 éve ugyanolyan megrendíthetetlenül cseng. – De ne beszéljünk semmi érzelmesről, hisz én férfi vagyok, amúgy se csípem, ti meg csajok kibőghetitek magatok a szalagavatón és a ballagáson. – páran felkuncogtak, a fiúk pedig nevetek egy cseppet, majd kezdetét vette az első nap átka, a három osztályfőnöki. Utáltam ezeket. Nem tudok elszakadni az osztály egyetlen egy tagjától sem, így szünetbe mindig megtalálnak, hiába próbálok szabadulni, a folyósóra. Lábaimat összeszorítva simulnak egymáshoz mióta a szőke hidrogén fejű megszólta testsúlyom. Sose voltam nádszál vékony kisasszony. Sose leszek, de bármit meg akadnék egy modell alkatért. Pár perc duruzsolás után, a tanár úr ismét megszólalt. 

- Mivel már lassan negyedik éve ez a felosztás, hogy Mia és Jordan az első padban ül a többiek, pedig a háttérben így változtatunk ezen. – köhintet, majd elővett egy lapot. – Én fogom beosztani ki-kivel, ül minden órán. Mielőtt elkezdődött volna az iskola, volt időm megnézni mindenki órarendjét és így osztottam be a párok. – s elkezdte sorolni a neveket volt, aki örült, volt, aki nem. Az én nevemre voltam a legjobban kíváncsi, ám mikor meghallottam síró görccsel rohantam volna ki a teremből.

- Amelia Cortez és Harry Styles. – hallottam a nyögését, s nem tudtunk mit tenni. – A hátsó padba, jobb oldalra. – felálltam és a hátitáskámat a vállamra véve lehajtott fejjel indultam meg. Harry már vigyorogva várt, ő befészkelődött a falhoz, én pedig sóhajtva ültem volna a székre. Persze, kirúgta alólam, én pedig a fenekemre huppantam. Az egész osztály hatalmas nevetésbe tört ki, én meg próbáltam visszafojtani könnyeim, de nem ment könnyen. 

- Mr Styles. Segítsen felállni Ms Corteznek. – jelentette ki mogorva hangján tanár úr. Harry szem forgatva felállt és a kezét nyújtotta. Elfogadtam, én naiv, s ahogy Harry ördögien rám villantotta tökéletes mosolyát, tudtam irtó nagy gázban vagyok. Felálltam, Harry pedig visszahúzta a széket. Leültem rá, lábaimat próbáltam nyugovásra bírni, de sehogy se ment. A tanár folytatta az ültetés rendet, míg Harry odahajolt hozzám és köhigcsélve a szemembe nézett.

- Ms Cortez jobb, ha vigyázz magára az elkövetkezendő 9 hónapban, mert ha csak egy rossz mozdulatot tesz, olyat fogok csinálni, ami miatt még a városból is elköltözik. – jelentette ki és sunyi mosolyt eresztette. – Egyébként… Beleültél a rágómba. – kacsintott rám, majd tekintettét a tanárra emelte. Fúj. Megcsóválva a fejem kezdtem el figyelni a tanár úrra, majd kicsengettek.

- Következő órán lediktálom az órarendet. – s ott is hagyott minket. Új padtársam felállt és odasétált a csipetcsapatához. Én viszont nem tudok kimenni a lányokhoz, mert ha felállok… Észreveszik a rágót, az ajtóra pillantottam. Láttam, ahogy a szőke tincsek bekukkantottak, és kezével int, miközben kék szemeivel az sugallja „Igyekezz már!” Mély levegőt vettem. Akkor nevessenek. 

- Figyeljetek. – szólalt meg Harry nevetve. Az osztály bent maradó tagja csak engem nézet. Akkor történjen meg, hátrább húztam a széket és felálltam. Meg se próbáltam takarni, tudták ők is, hogy Harry mit csinált, s én is. Szedtem a lábaim, a többiek már szakadtak a röhögéstől, s végre sikerült kiérnem a lányokhoz.

- Menjünk a wc-re és takarjatok, légy szíves. – együtt érző mosollyal kerítettek be, majd becsörtettünk a wc-re. Perrie, szőke hajú barátnőm bevizezte szoknyám hátsó részét és hamar, folt nélkül leszedte a rágót. Undorodva dobta ki, majd sóhajtva neki dőlt a falnak.

- Utolsó évünk. Ki kell bírnunk. – jelenti ki, s mind a négyen összemosolygunk. 9 hónapunk maradt ez már tényleg semmi lesz az eddigi évekhez, utána végre tényleg megszabadulunk tőlük. Minden szemét seggfejtől. A csengő újra felharsant kisebb idő után, sóhajtva sietünk vissza a termünkhöz, majd beléptem, mielőtt leültem volna, megnéztem a már rágómentes székem és leültem. Ugyanabba a pillanatba, amikor Harold is leült mellém.

- Tudod, leszámítva a rágót, elég jó segged van, Szépségem. Mit szólsz benne vagy egy menetbe? – ujjai combomra tévedtek, mire tudtam, hogy itt az én időm. Tanár úr épp ekkor lépett be a terembe és én azonnal feltettem a kezem.

- Tanárúr, Mr Styles fogdoss. Szeretnék egy másik padtársat kérni… vagy inkább egyedül ülni, mint mindig. – tettem hozzá halkabban.

- Mr Styles, nem bír a vérével? – fejcsóválva végig nézet, majd sóhajtott. - Ms Coltez cseréljen helyett Ms Fisherrel. – szólalt meg határozottan. 

- Ne kérem! Szeretnék továbbra is a pasimmal ülni. – szem forgatva vártam az ítéletet.

- Ez nem kívánság műsor. Most pedig üljön Mr Styles mellé. – felálltam egy időben Gabriellával, s lehajtott fejjel indultam a pasija mellé.

- Ha egy ujjal is hozzáérsz, meghalsz! – azzal levágta, magát Harold mellé. Én megnézve jól a széket, leültem az új padtársam mellé, aki a gyönyörű kék szemeivel rám mosolygott, s rózsaszín ajkai is halvány mosolyra álltak. Mély sóhaj szakadt fel belőlem. Nem tudom melyik a jobb. Az mellé ülni, aki molesztálni fog vagy az mellé, akibe elsős korunk óta szerelmes vagyok. Tényleg gőzöm sincs.