PART ONE

Whenever you kiss her, I'm breaking, 

How I wish that was me

[Amelia Cortez]

Kezdjünk mindent az elején. Muszáj, végig sorolnom ki vagyok, és hogy Ő ki, mielőtt tévhitekbe ringatnám magam. Amelia Cortez vagyok, 18 éves, a Saint Gabriel Gimnázium egyik legkiválóbb tanulója, s ezzel együtt a suli egyik legbénábbja is. Perrie, Jesy és Anne, a legjobb barátnőim, hasonló sorsúak, mint én, és ők azok, akik velem vannak mióta bekerültem ide. Nem volt sose fiúm, csókolózni se csókolóztam, és egyetlen randim se volt még. Egyke vagyok, a szüleim jómódúak, de munkájuk miatt elég kevésszer tartózkodnak itthon. Akkor most jöjjön ő, Louis Tomlinson. A suli legnépszerűbb fiúja, mindenki oda van érte, ő mégis egy igazi sárkánnyal jár. Mindenkivel irtó kedves, de van, olyan pillanat mikor neki is előjön a seggfej éne. Irtó jól focizik, annyira nem is hülye, mint a haverjai és a barátnője, s minden álma, hogy focista legyen belőle. Ebbe a képbe pedig én kurvára nem illek bele. Mély levegőt veszek, ezzel együtt beszívva a mellettem ülő kellemes kölni illatát. Nem tudom megfogalmazni milyen illatú, de az tudom, hogy legszívesebben belefúrnám az orrom a pólójába és elvesznék az illatok kavalkádjába. Már csak másfél óra, Mia. Kibírod, hogy ne csinálj semmi hülyeséget.

- Na, most pedig, kíváncsi vagyok, mit tudtok a padtársaitokról. Negyedik éve vagytok együtt, csak tud mindenki mindent szinte a másikról. – láthatta arcunkon, hogy ez egyáltalán nincs így, ugyanis, vegyük csak az én és a mellettem ülő esetét. Én tényleg mindent tudok róla, ám ő szerintem csak ma tudta meg, hogy létezem. – Gyerekek. Most csak vicceltek velem, igaz? – kérdezi, de szeme fénye csalódottságot leplez. – Akkor kezdjünk egy elég egyszerű párossal. – csak ne mi, kérlek, kérlek, kérlek. – Mr Styles és Ms Fisher. – vigyorogva baktatnak ki. Gabriella rágózva méri végig Harryt, majd gonosz mosoly csücsül, meg ajkain.

- Harry Styles, nos. Egy nyomorék szegényke, de mivel a pasim haverja, így mindenki szereti. A hajában ezer éve elvesznek a dolgok, szóval, ha valaki elveszti valamijét, első keresési helyként ajánlom. – az osztály felnevet, én pedig legszívesebben befognám a fülem, hogy ne csökkenjen az intelligenciám. Agyatlanok, esküszöm. Bár Harry haja tényleg eléggé kócos, egy kis fazon igazitás talán ráférne.

- Köszönjük, Ms Fisher, ezeket az érdektelen információkat, de én a belsőre gondoltam. – mondja a tanár, s úgy látom, úgy érzi magát, mintha az ovisok között lenne.

- Rendben. A belsője undorító. Egy perverz állat vagy, Styles. Szexmániás. De megsúgok valamit, a sok csajt az én barátomnak köszönheted, ugyanis te egyetlen egy nőt sem tudnál felszedni. – az osztály nevet, Harryre pillantva látom, szétveti az ideg, de ő mégis nyugodt mosollyal néz „ellenfelére”.

- Akkor folytatnám, Tanár úr. Gabriella Fishert mióta itt van, ebben a suliban egy dolog érdekli. Mindenki tudja, mire célzok.

- Louisra! – szerelmes pillantással néz a mellettem ülő fiúra, aki felkuncog, de nem mond semmit. Én meg a reggelimet próbálom maradásra bírni a gyomromba.

- Nem, nem. Mindenki tudja, hogy miket csináltál, mielőtt összejöttél Louissal. – mondja gonosz mosollyal. Nem bírom ki, Louisra pillantok. Egyenes háta, kék szeme elárulja, hogy abba a mindenkibe úgy látszik, ő nem tartozik bele.

- Styles… Belső értékek. – köhögi közbe a tanár piros orcával. Visszanézek a veszekedő párosra.

- Ha nekem undorító a belsőm, a tiéd meg rohad. Úgy bánsz az emberekkel, mint a kutyákkal, mint ha Louison és rajtad kívül egy ember se lenne ezen a Földön, ami legjobban idegesít. Hogy van egy állatrendes pasid, akit, amikor teheted, megcsalsz, mert egy ribanc vagy. – forr köztük a levegő. S nem a szenvedélytől, hanem a dühtől. Ki nem állhatják egymást.

- Úgy látom ez páros sem lesz jó. Styles jöjjön előre és vigyázzon a nyelvére, mert meghallok még egy obszcén szót, kivágom a nyelvét. – senki nem nevet, mindenki a mellettem lévő fiút nézi. Én nem. Lehajtom a fejem, s várom mi fog történi.

- Még egy párosra van időnk. Van-e önként jelentkező? – senki nem jelentkezi, vagyis csak azt hiszem. - Ah, Mr Tomlinson. – a padtársamra nézek. Haver, ugye csak viccelsz? Rám mosolyog, majd feláll és kimegy. – Ms Cortez. Ön is jöjjön. – erőt veszek magamon és elindulok kifelé. Épp hogy kiérek, Louis bele is kezd.

- Amelia Cortez egy őszinte, nagyon okos, kedves és segítőkész lány, már amennyire láttam. Bevallom négy éve szóltam hozzá utoljára, még pedig egy sziával, azóta egy árva szót sem beszéltünk. Remélem, ebben az évben megadatik a helyzet, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. – rám kacsint, mire bennem reked a levegő. Mit művel? Az osztály előtt flörtöl… velem? Istenke, ez nem normális. Próbálom visszafogni magam, hogy ugyanúgy vegyem a levegőt, mint eddig, de mellkasom elárul, s feltűnően gyorsan emelkedik s süllyed.

- Ms Amelia? – a tanár úr kedves mosollyal néz rám, én pedig biccentek.

- Hát négy évvel ezelőtt se igazán beszéltünk, ugyanis én tajparaszt módjára nem köszöntem vissza. – kuncogok fel idegesen, mire Louis arcán őszinte mosoly jelenik meg. Nem nagy, egy picike. S mégis olyan aranyos, kisfiús. A szívem őrült tempóban kezd el dobogni, a tenyerem izzad. A keletkezett kis gombócot próbálom lenyelni, de nem igazán sikerül. – De nem igazán tudok újat mondani, amit ne tudnál. Véleményem szerint okos vagy, nagyon jól focizol, s látszik a pályán, hogy beleéled magad a játékba, s hogy tényleg szereted, nem csak hobbi szinten űződ. Mindenkivel kedves vagy, s aranyos. Őszinte vagy, még ha az igazság fáj is elmondod.  Nem szereted a veszekedéseket, szereted megbeszélni nyugodt körülmények között megbeszélni. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy néha te is eléggé tajparaszt módjára viselkedsz. – s megszólalt a csengő. Hál Isten! A vége felé már csak dőltek belőlem a szavak és ennek meg is lett a hatása.  Az osztály döbbent csenddel néz rám, de még Louis is.

- Szünet után folytassuk. – csapja össze tenyerét, ami engedélyt ad nekem, hogy hátat fordítsak Louisnak és kimenjek az osztályteremből. Szerencsére addigra a három másik leányzó már vár, s tuti látják rajtam, hogy valami bajom van, mert azonnal berángatnak a wc-be és felfrissítem az arcom.

- Megint beszóltak? – kérdezi Perrie, szomorkás mosollyal. Rosszabb…

- Nem, szerintem ez most más, hányingered van? – kérdezi Jesy. Nagyon is…

- Mi történt? – kérdezi Leigh Anne végül. A nagyszám történt…

- Épp most tajparasztoztam le, Louist. Az osztály előtt beszéltem Louisról, ez volt a feladat. S pont azután, miután Louis megtudta, hogy a barátnője félrekúrja. Az osztály előtt flörtölt velem, értitek? – mind a hárman sokkoltan néznek rám. Ők tudják, hogy szerelmes vagyok Louisba. De mind a négyen tudjuk, hogy ez csak egy plátói szerelem, s amint kikerülök innen, majd jön egy másik. Aki viszont szeret, de azt is tudjuk, hogy soha, senki nem feledheti velem el azokat a gyönyörű óceán kék szemeket, az ajkait, ami rengeteg mosolyt rejt, s mindegyik egyre észveszejtőbb. Senki nem feledheti el velem, ahogy focizik. S hogy miért vagyok ennyire biztos ebben? Érzem, hogy Ő nekem az igazi. Az egyetlen, de sose lehet az enyém. S ezt el kell fogadnom.

- Waow, Mia, ez aztán… valami. Miért érzem úgy, hogy ez az év teljesen más lesz, mint az eddigiek? – kérdezi Pezz reményteli csillogó szemekkel.

- Nem akarom, hogy más legyen. Azt akarom, minden ugyanúgy maradjon, mint régen, mint tavaly. Én ugyanaz vagyok, mint mindig. Ez miért pont most változna? – kérdezem fejet csóválva.

- Ugyan már, Mia. – kezd bele Jesy is. – Csak egy picit vedd lazábbra a gyeplőt. Élvezd ki az utolsó évedet, mert többé nem leszel középiskolás. Soha a büdös kurva életbe. – folytatja. – Meg amúgy is, megérdemelt már egy kis fejmosást.

- Vigyázz a nyelvedre, kisasszony, mert ki lesz vágva. – kacsintok rá bohókásan, mégis, amit mondott megragad magával, s feldob. Feldob a magasba, ahol nem leesek, hanem szárnyalok. Szárnyalok a képzeleteim között, ahol Louis rám mosolyog szerelmesen, ahol engem csókol és a többi.

- Mia, ne suliba kezd el az ábrándozást. – Leigh Anne hangja visszaránt a valóságba. Ezt nem szabad többé. Hisz ő olyan… Tökéletes én pedig pontosan az ellenkezője. Tökéletlen. A csengő hangja szakít félbe.

- Találkozunk következőbe lányok. Utolsó óra sima menet lesz. Utána elmehetnénk mekizni. – összemosolygunk, majd kivándorlunk a wc-ből és így ballagunk a teremig. Négyen. Ők hárman egy osztályba járnak, míg én jelentkeztem a történelem szakra, hogy majd egyetemre jogász szakon folytassam az utam. Mély levegőt veszek, majd belépek a tanterembe. A levegő szinte megfagy. Louis és Gabriella egymással szembe, s mindketten rám néznek. Gabriella szem forgatva néz vissza Louisra.

- Miatta akarsz dobni? Tényleg? Röhejes vagy, Tomlinson. – Louis továbbra is engem bámul. Lehajtom a fejem és visszasétálok az újdonsült helyemre.

- Nem miatta akarok szakítani. Bár hidd el, sokkal jobb lenne barátnőnek, mint te valaha is. Gabi, megcsaltál. Nem is egyszer. S én végeztem veled. – jelenteni ki végszóként, s ekkor lép be osztályfőnökünk is. Gabi még egy utolsót rám néz, majd hozzáteszi.

- Ha összejössz vele, akárcsak flörtölsz vele, kinyírlak. – jelenti ki és összeszűkített szemekkel helyre ül. Ne félj, te hülye ribanc. Ez csak a legvadabb álmaimba történik meg. Hogy én kikezdjek Louis Tomlinson? Soha az elkövetkezendő 1000 évben. Suta pillantást nézek az említettre, aki megint csak engem bámul. Legszívesebben ráüvöltenék, hogy mi az, de túl jó kislány vagyok én ahhoz. Ekkor egy ceruzát és lapot vesz elő. Kíváncsian nézem most már látványosan, hogy mit csinál. Egy röpke üzenetet ír, s miközben írja, nyelvét kidugja. Milyen imádni való suhan végig a gondolat a fejembe. Nem, nem, nem. Elém tolja a lapot, és kíváncsian néz gyönyörű szép kék szemeivel. Annyira elképesztő. Majdnem elveszek a szemeibe, de csak majdnem. Lehajtom a fejem és elolvasom mit írt.

„Ne is figyelj rá, csak egy hülye ribanc!”

Meglepetten nézek fel rá, mire vad bólogatásba kezd. Felkuncogok, majd elveszem előle a ceruzát, s visszaírok neki.

„A (volt) barátnőd ne mondj ilyeneket róla… Még ha igazak sem.”

Visszacsúsztatom, szemei pásztázzák a szavaim, s a végére elmosolyodik. Satírozz, majd kapar.

„Igen, már csak volt. Nekem nem kell egy idióta picsa, aki mindig olyan helyekre járni, ahol mindenki lát minket. Nyugira vágyok...”

Mikor felnézek rá, mosolyog, s a szeme is mosolyog. Szomorúan, de mosolyog.

„Ne félj meg fogod találni azt a lányt...”

Visszacsúsztatom, mire mosolyogva kapar. Épp megkapnám vissza, de a tanár jelenik meg hirtelen előttünk, s kapja fel a lapot. Barna szemei szaporázva olvassa a sorokat, majd megrándulnak ajkai, végül rám néz. Vajon mi lehetett a válasza?

- Ms Cortez, úgy gondolom Louis még se lesz önnek jó választás. – megrázza a fejét, ajkain mégis sunyi mosoly jelenik meg.

- De hogy nem tanár úr, Mia tudna korrepetálni engem. – mondja Tomlinson, mire lesokkolok. Én? Őt? Miii?

- Talán ez nem is olyan rossz ötlet. Viszont a levelezést befejezni. – jelenti ki és beledobja a kukába a papírkát. Louis rám kacsint, majd hátradől és minden figyelmét a tanárra szenteli. Nekem is ezt kéne, de képtelen vagyok levenni róla a szemem.

Annyira... természetes.

S én annyira… szeretem.

S annyira fáj… hogy nem lehet az enyém.